haját és a szakállát el borotváltatta, mind ezek gyászbéli jelek valának.
A még agyász tartot, addíg meg nem mosdottak, és szakadozot köntöst kelletet viselni, vagy zákot, az az, rántz nélkül valo szük köntöst, amely otsmány vala, mezitelen fövel, és lábbal jártanak, de az ortzájokot bé fedték, némelykor apalástal, egészen bé fedezték magokat, hogy mások ne lássák sirásokat, a gyászkor böjtöltenek, ollyankor vagy semmit nem ettenek, vagy pedig anap le menetele után, akor is kenyeret, vagy valamely kerti veteményt. és tsak vizet ittak.
A házbol pedig ki nem mentenek, hanem, vagy a földön ültek, vagy a hammun feküdtek, senkinek nem szolván, magokban keseregtek, ahalotért valo gyász. hét napig tartot, némelykor egy holnapig., némelykor hetven napig, a jákóbért valo gyász, ennyi ideig tarta, ezigy lévén. az ö gyászok külömbözöt a miéinktöl, amely tsak a Ceremoniáért vagyon., és amelyet tsak agazdagok vihetik leg jobban végben., ugyan is egy meg keseredet személynek, nem igen lehet magára nagy gondot viselni. és magát tsinogatni, holot még az étel is néki nehéz, de nem tsak az izraéliták közöt látunk illyen féle gyászt, hanem még a görögök és a romaiak között is,
Közönségesen, az izraéliták, és arégiek, nem titkolták ugy el indulattyokat, mint mostanában tselekesznek. ök. énekeltek. és tántzoltak, a midön örültek valamin, midön pedig szomorkodtak. nagy zokogásal, és fel szoval sirtak, amidön valamitöl féltek, azt meg vallották, haragjokban pedig egymást esze szitták, de idövel a kereszténység, ezeket a külsö indulatokot. bennek elóltá.
(VI. Az Izraéliták Szokásárol: 225)