azért irom még egyszer. még egy nehány vers is jutot eszemben. az is az uj házasokrol., de a bizonyos hogy susira nem szabhatni. mind azon által csak le irom. nem lévén mit irni egyebet
A valo jó kata, hogy leánykorodban. ha részesé tettél, volna joságodban, könnyen estem volna, a barátságodban, az igaz nem volnék, mostan rabságodban. Óh én édes uram, azt én régen tudtam. akása hogy meg ne, égessen meg futtam, mert egyszer ugy mástol, nagyon meg csalodtam, veled ugy ne járjak, attol én tartottam.
jó éttzakát édes néném. többet nem irok, talám ebben az esztendöben sem veszi kéd. töb levelemet.
rodosto. 18 februarý. 1724.
Edes néném már egy nehány levelemre nem vehetem. kédnek válaszát. tudom hogy kéd is ritkán, és késön veheti leveleimet. mert most ritkán járnak a hajok. a nagy szelek miat. az utolso levelét ennek elötte husz esztendövel irta kéd, de hogy ne fillenttsek. ennek elötte husz napal. nem tudom hol sétált annyit a tengeren, még is azt irja kéd. hogy már ideje volna. kéd látni el mennem. azt én szivesen kivannám, de ha én is husz napig maradnék a tengeren. talám halva vinnének kédhez. és kaposztát fözetne kéd velem. töb napokot is töltöttem én a tengeren, de jo hajokon, az it valokon pedig éppen nyomoruság. azért tegye le kéd. egy kevés ideig azt a kivánságát. szeresen. kéd hanem lát is. és elégedgyék meg kéd. a leveleimel, azt irja kéd. hogy nem emlékezik reá, hogy még maszor is meg irtam volna kédnek a mesét, és hogy irjam meg a magyarázattyát, eleget nevettem azon. a miképpen magyarázta kéd, mert kéd csak azt tarttya, hogy jób a házaság. a penitentzia tartásnál, a valo hogy most gyönyörüségeseb, de nem minden férfiu, és aszszony mondaná azt. de a még aztot valaki jobban meg magyaráza, én addíg, azt a külömbséget találom a penitentzia, és a házaság szenttségei közöt, hogy az elsö szenttséget. szánásal. bánásal kel el kezdeni, de annak a vége örömre válik. a második
(I. Törökországi levelek: 84)