nem ezek az idegenek háboritottáké fel tsendes elmédet, mindenkor azt a kegyelmeségedet mutattad hozám. hogy meg hitt szolgálod voltam. hát most nem tudhatomé meg okát szomoruságidnak.
oh kedves saidám, mondá a királyné, meg tsalod magadot az én köny hullatásim iránt, mivel nem a keserüség, hanem az öröm, a szeretet. a természet, és a félelem. okozák köny hullatásimot, az én kedves férjem. akiröl beszéllettem már anyiszor néked, egyik a rabok közül, a kinek meg mentettem életét, a másika az atyám. a harmadika
az ötsém. irtozásal kelleték látnom, hogy az atyámot meg akarák kinozni. olyan népnek mulattságára. a melynek én királynéja vagyok. ez ugy meg hatá szivemet, hogy azon tsudálkozom, hogy másodszor is az elmém meg nem haborodot. ugyan azon veszedelemben látván a férjemet. a kinek is az ö szomorusága, az ö nagy maga meg alázása, a melyben volt elöttem, az ö szerelemel valo tekintete., a melyben volt az elött minden örömem. mind ezek igen meg haták és meg sebesitték szivemet. nem is mértem magamot meg üsmértetni vélek. meg akarom elsöben tudni az ö gondolattyokot, és mint hogy magamot oly igen kelleték. meg türköztetnem elöttök, az okozza amostani sirásomot. tarsd meg titkomot kedves saidám. és ne tégy engemet arra. hogy ismét rettegjek azoknak életekért. a kikhez vagyon azén életem kötözve.
Ne kételkedgyél aszonyom az én hüségembe felelé saida, mert a meg változhatatlan., a vallásom. a hozám valo mindenkori joságod. és az elötted valo hitelem, holtig hozád kapcsolnak engemet. ezeket az igereteket a királyné kedvesen vévé, és együt el végezék, hogy miképen beszélhessen más nap szabadságal, azokal az uri rabokal.
A sultant hogy meg hallák jöni, félben kelleték hagyni. oly nagy kedves dologrol valo beszélgetéseket; ebben a sultanban. tsak az a fogyatkozás volt. hogy keresztény nem volt. aki is a királynéhoz közelgetvén. örömel. mondá néki, királyném. kételkedelé még. hozád valo szeretetemben., és leheté azal hizelkedni magamnak. hogy a mit tselekedtem, el üzi belölled azt a szomoruságot a mely már régtöl fogvást nem hágy tegedet nyugodalomban. és a mely az én boldogságomot akadályoztattya, mindennel tartozom neked. felelé a sultanné, és mindenben azon igyekezem, hogy meg mutathassam hozád valo hálá adoságomot
(III. Mulattságos napok: 92)