szerelemel hozája nincsen. és azt meg tudván hogy mitsoda köteleségel voltál ahoz a leányhoz. azért minden alkalmatoságot kereset arra hogy néked viszá adgya. de azt is meg hallotta egy montros nevü embertöl. hogy te ötet el felejtetted. és hogy egy atyafiához kötötted magadot
Mit kell hallanom. mondá nagy suhajtásal dom fernánd, eröltetvén magát hogy az ágyában fel ülhessen. kövessed beszédedet nemes uesbi, és hozz viszá az életre. engemet. hogy én házas volnék. hogy én meg szegtem volna eleonorának ahitemet, oh leheté illyen gondolatot ki gondolni. eleonora még életben vagyon, és hiv. és lunlei ötet nem szereti. oh’ boldog hartz. és kedves rabság. enékem ditsöségeseb mint ha ezer hartzot nyertem volna. dom fernánd olyan nagy buzgó szivel mondá mind ezeket. hogy uesbi a ki alig titkolhatá el köny hullatásit. tarta attol. hogy a sebeinek meg ne ártana, uram oly örömel látom fel háborodot elmédet, hogy ezenel meg mondok mindeneket a fö tisztemnek. de ugy hogy magad is meg tsendesittsed elmédet. és mint hogy szereted eleonorát. tarsd meg magadot ö érette, lunlei pedig mind ezekröl. maga, többet mondhat néked mint én, de azt el mondhatom, és bizonyos is lehetz benne, hogy eleonora náladon kivül soha senkit sem szeretet.
Nem lehetet volna olyan orvoságot találni, a mely oly hirtelenségel használhatot volna. dom fernándnak mint ezek a szavai uesbinek. azonnal kezdé érezni ujjulását, erejének. és tellyeségel magához térvén, el álmélkodék az uesbi szavának hangján. és nagy figyelmeteségel nézvén reája. mondá néki, ugy tettzik hogy üsmérlek tégedet, amentöl többet hallom szodot. és reád nézek. annál inkáb ugy tettzik hogy láttalak. kérlek azért. nehagy ebben a kéttséges állapotban sokáig, hanem mond meg miképpen. és kitöl tudod mind azokot amiket mondasz.
kérlek uram én is tégedet mondá uesbi, ne kivánnyad hogy azt tselekedgyem a mit kivánsz töllem. ez ollyan titok. a melyet tsak lunleinek kel meg mondani, mindgyárt el megyek. és meg mondom néki szivednek kivánságát. és azon igyekezem hogy ide hozhassam hozád. erre helyéböl fel kelvén nagy siettségel mene eleonorához és Ivonhoz. akiknek elé beszéllé adolgot. ez a vitéz leány. aki oly nagy bátorságal. és vakmeröségel kereste anyiszor halált. tsak nem meg hala a uesbi beszédin, a keserüség. az öröm. a szeretet. és a szánakodás. oly igen tusakodának szivébe. hogy el ájulván. az Ivon. és a beátrix karjokra esék. tsak hamar magához térvén. eleiben adák
(III. Mulattságos napok: 39)