A szép vad leány., ártatlan örömel vevé ölelgetésit. erre a szivem egészen fel indula. el felejtém hogy ki volna timánt., eszembe nem juta hogy a vad leány még igen iffiu lévén. az ö együgyü neveltetése miat nem tudhatná azt, a mire tanittyák aleányokot
Az irigységem és féltésem anyira fel gerjede ezekre., hogy nem álhatván boszut olyan drága két személyen, egészen magam ellen fordittám. és a nyilat magamban akarám ütni. timánt azt meg látván. nagyot kiálta. a szép vad leány is arra hasonlot tselekedék. a ki is mihent észre vévé, hogy mitsoda szándékban volnék. a nyilát ki ragadá. kezemböl. és a végit a szivére tevé. mag akarván mutatni. hogy meg akarna halni velem együt.
Mit tsinálsz mondá timánt. és mitsoda méltatlan gyanuság szállotta meg elmédet? térj magadban. Cleodon. meg tudod szándékomot, és abban bizonyos légy. hogy nem fog ártani a tiédnek, szényenelvén a magam hirtelenkedésit., alábaihoz borulék ennek a két drága személynek. botsánatot kérék timántol, ugy hasonlo képen a szép leánytol is. mint hogy pedig esztelenségemel. fel háboritottam volt öket. és hogy a leánynak is el kelletet menni, inté nekünk hogy mennénk el. és hogy más nap viszá jöne. minek elötte meg vállyunk. egy darab fa hajat ada kezemben, a melyeken holmi betük voltak rajzolva, el vevém tölle azt az ajándekát. nagy örömel. azután timánthoz közelgete. és nagy tiszteletel meg ölelé. azután kezét nyujtá nekem. vévén észre hogy azal nekem kedves dolgot tselekednék., azután viszá térénk aleveles palotánkban., a hol timant reám tekintvén. mondá. hogy hogy kedves Cleodonom. leheté az. hogy töllem félttsed azt a leányt. üsmérd meg jobban timánt. nem hajlando már azö szive a szeretetre mint atiéd, azt meg vallom. hogy az a vad leány olyan indulatokal. inditotta fel szivemet a melyeket még soha sem éreztem, az ö iffiusága, ártatlansága. és alázatosága. amelyekel elömbe jöt. meg haták szivemet, én ötet szeretem kedves Cleodonom. de ugy szeretem mint leányomot., és ugyan atyai szánakodásal is vagyok hozája. és noha azt érzem hogy ö énnekem magáért kedves. de azt hitesd el magadal. hogy még kedveseb azért. hogy ötet szereted. és azért az ártatlan szeretetért. a melyel vagyon hozád. mind azon által hogy vihessük el innét. és hogy vihessük el magunkot is.
(III. Mulattságos napok: 231)