Az én szeretetem azt kivánnya hogy birjalak, ate okosságod azt nékem tilttya, mint egyike. mind a másika a koronámot. és a hitemet adgya néked. ne ály hát ellene az én fel tett szándekomnak., azt senki meg nem változtathattya. és tud meg azt. hogy tsak a halál. választhat el Etelgivátol. erre a király kimene. hogy szándékának végben vitelében munkálodgyék, a szép Etelgiva pedig maga maradván Editával. gondolkodni kezdék életéröl, és hogy az Isten rendelése. mitsoda tsudálatos uton vezette volna az ö dolgát. meg alázván magát a királyoknak királya elött. és az uraknak ura elöt. egészen gondviselése alá ajánlá magát. el felejtvén akirályt az Etelredel valo házáságát tekinté, amely eleget tenne mind szeretetének. mind jó erkölcsének. magát ugy tekinté. mint leg szerencsésebbet evilágon. azután meg tiltá editának. hogy a király szándékát senkinek ne mondgya.
A király pedig viszá térvén a maga kastélyában. vidám abrázatal. a melyet mások is észre vévék. de kivált kork a ki hozája leg nagyob köteleségel volt és mint hogy a király sokáig volt Etelgivánál. azért ö akirály örömét olyanra magyarázá. amelyben semmi része nem volt annak a szép leánynak, Ételred a maga különös házában menvén, hivatá korkot és nagy örömel tekintvén reája. kork én leg szerencséseb vagyok evilágon
Felséges király felelé kork. én abban soha sem kételkedtem hogy az allandoságod. végtire meg ne jutalmaztassék. de azt meg vallom hogy tartottam attol hogy az Etelgiva jó erkölcse. továbra ne halasza agyozedelmet és mint hogy igy vagyon igen örülök.
Nemondgy többet kork. mondá akirály. látván hogy mit gondolna, ne tegy bal itéletet. Etelgiva mindenkor azon jó erkölcsü leány. semmi gyözedelmet nem vettem rajta, söt még ö gyözedelmeskedik rajtam. Egy szoval. ö engemet szeret és én el veszem.
kork noha okos udvari. volt de el nem titkolhatván tsudálkozását. akirály szemében kezde nézni. ha ugyan valoságal beszéllé., de akirály nem akarván hogy abban kételkedgyék. se hogy felellyen, elé beszéllé néki szorol szora az Ételgivával valo beszélgetésit. és mindgyárt parancsolá néki hogy menne hozája. és mutatná meg néki azért. hozája valo orömét.
(III. Mulattságos napok: 196)