hogy a királynak oda kellene érkezni. és mesze látván két lovast, gondolák hogy a király és kork volnák. amint hogy ugy is volt. és a király látván hogy eleiben jönének, sietve le szálla a lorol. hogy meg elözze Etelgivát. aki is nem akarván királyának meg vetni kegyelmeségit.
a Czifra köntösökböl vett volt magára. és az anyira fel. ékesité az ö szépségit, hogy nehez volt ötet latni. s’ nem szeretni. Etelred. azt tsudálni kezdé, és vévén észre hogy Ételgiva alábaihoz akarna borulni meg elözé ötet. és maga borula azö lábaihoz.
És tsak egyedül az Etelgiva apjának engedé meg. hogy lábaihoz borullyon. akihez is kegyeségit mutatá. azután kezit adván Etelgivának a ház felé indula véle. és mondá néki, látod szép Etelgiva azt a fejdelmet. akinek minden sorsa egészen terajtad áll. ugy tettzik nem szükséges azt tudtodra adnom hogy mint szeretlek. mindent valamit tselekedtem. meg mutathatta néked szeretetemet. és nem találok olyan szót a melyel elödben tehesem nagy szeretetemet., tevagy az elsö. aki fel gerjesztetted bennem ezt a nagy szeretetet, ugyan teis vagy egyedül arra méltó.
felséges király. felelé néki Etelgiva. méltatlan volnék arra hogy a nap engem világosittson, ha szivesen nem venném a felséged kegyelmeségit, olyan kevés idö alat, annyi sok jó téteményiért. mindenkoron nagy hálá adásal. és tisztelettel leszek felségedhez de felséges uram. alábaihoz akarván borulni, és a melyet meg nem engedé néki., botsás meg az ártatlan Etelgivának. ha nagyobra meri betsülleni abetsületét., a felséged minden ajándékinál., a szeretet, a melyet felséged igér nekem., az örököson meg homályosittya., a jó erkölcs, egyedül valo jó. amelyet vettem a mennyektöl. ugyan abban is áll az én születesem. és rendem, és ha más. fejdelem, a felséges Etelreden kivül, a kinek nagy tisztelettel tartozom. a szerelemröl beszélt volna nekem, egyebet a meg vetésnél. nem nyert volna töllem.
Nagy keserüségel látom, hogy az én állapotomnak meg változásáért, mitsoda gondolattal lesznek felölem. nem hogy én abban kevélykedném. de én abban. tsak gyalázatra, és meg alázásra valot látok.,
(III. Mulattságos napok: 185)