nehány szor viszá tekintet volna feléje. aki is mesze lévén. a szomoru Etelgiva, az ablakot bé zárá. könyves szemekel, Edita, fel kialtá. kedves Editam, hová leszék én.? kedves Etelgivám felelé néki. várjad az idötöl és ajó erkölcsödtöl a gyogyulást. a mely oly szükséges nyugodalmodra. és szüntelen a legyen elmédben. hogy az a szép ábrázatu, és szép termetü Etelred, a leg nagyob fejdelmek közül valo. mi pedig az ö népe közöt. leg aláb valo vagyunk és hogy az a fejdelem. fejdelem aszonyoknak rendeltetet.
Ezt én mind igen jol tudom. felelé erre Etelgiva. és az én szeretetemet se reménség. se kivánság nem követi. és ha az a király. a ki elöttem oly kedves. anyira találna szeretni., mint én szeretem ötet, azal szerencséseb nem lenne. soha. és az ö nagysága. hatalma. és a magam szeretete. el nem felejtetik velem. a maga betsületit. nem akarom hogy szeresen, és én sem akarom továb szeretni. az elsöt könyen meg gátolhatom, de a másikát talám véghez nem vihetem. de semmi. kedves Editam. ne beszéllyünk többet felölle. és ha meg nem gyözhetem hajlandoságomot, leg aláb ne ketsegtessük, tellyeségel. el kerülöm az alkalmatoságot, hogy láthassam azt á fejdelmet, avárosban viszá fog térni. de azt hitesd el magadal. hogy nem leszek azok közöt. kik ötet fogják nézni.
Ezt Etelgiva véghez is vivé. és mikor hallá hogy a király viszá térne. még a hazában is el rejtezék, hogy a kisértet meg ne gyöze. ugyan ezen okbol. nem láthatá ötet akirály viszá tértiben. azt is gondolá. hogy talám egészen el is felejtheti akirályt. és magát meg gyözheti; ebben a remenségben lévén. kork éppen akor mene eleiben.
A kit is hogy meg látá el hüle magában. annak beszédit jól által látá, és azon meg haborodék. esziben jutván hogy a király mitsoda figyelmeteségel tekingette ötet, azért abban nem is kételkedék., hogy a kork látogatásában valamely el rejtet dolog ne volna. mind azon által, meg tudván magát gyözni, igen nagy okoságal felele korknak. a ki is alig ment el a háztol. hogy az attya meg mutatá néki annak az urnak ajándékát.
Ételgiva ezt látván. annál inkáb meg erösödek gondolattyában, hogy a mind ötet tekintené. és tisztelettel az attya eleiben adá hogy nem kelletet volna el venni a pénzt. és mondá néki. az udvari embereknek ajándékok mérges. és meg sértik tiszteletiben. és betsületiben
(III. Mulattságos napok: 179)