hoszunak, se nehéznek, mivel az emberek. tsak anyiban nyomorultak, a menyiben magokat. annak tarttyák lenni.
Storophila. mind azon által uram. ez a kereszt nékem nagy fájdalmakot okozot, a melyeket keservesen érzettem.
A kristus. hogy ne éreznéd. mivel olyan aszszonyi modra szenveded azokot, valo hogy a nem volna ember a ki nem érezné a keresztnek sulyát. de meg azt nem hordozni. a sem volna keresztényi dolog. és azért panaszolkodni. valamint magad tselekeszel., az illetlen dolog egy ollyan. személyhez, akinek bátornak kellene lenni. és a kinek, el kellene azt magával hitetni. hogy egy keresztényhez illendö akár mitsoda nehéz dolgot el szenvedni, azért, hogy el nyerhesse az Isten országát.
Storophila. én tsudálom a mások jó erkölcseit. és nem tudom miképpen mondhattyák azt. hogy a kereszt. se nem hoszu. se nem nehéz. noha mi azt. láttyuk. tapasztallyuk, és érezük hogy nehéz.
A kristus. meg mondottam immár. hogy az embereknek, nem a dolog okoza a bajt. hanem a vélekedés. a mellyel vannak ahoz adologhoz. agyakorta meg történik, hogy két személy. egyaránsu keresztet viselvén, az egyike, akinek nagyob elméje vagyon, azt gondollya hogy a kereszttye szalma kereszt, a másikának, akinek az elméje tompa, gondolkodo, a kereszttye igen nehéznek láttzik, ebböl meg látod hogy sok dolgot tsak a vélekedés külömböztet meg, ez iránt egy példát hozok elö, a Chartusiánusok közöt egy bizonyos novitius lévén. eleinte igen nagy buzgoságal. vivé végben minden féle hivatallyát. és a leg nehezeb dolgát is nagy serénységel., de idövel lassanként. meg kezde lágyulni., ugy anyira, hogy a mi az elött könnyünek láttzot lenni nékie, azt az után igen sulyosnak találá, a többi közöt, semmi nékie nehezebben nem eset. mint a hogy novitius lévén, kételen volt fekete kámsát viselni, azon igen szomorkodék, és azt igen nagy keresztnek tartá. a többi pedig azt semminek tartották. ugy történék egyszer, hogy almában. mínt ha engemet látot volna egy nagy keresztel, és mint ha a klastromban egy gráditson akartam volna fel menni, de nem lehete anagy kereszt miat, anovitius azt látván. hozám jött nagy siettségel. hogy segitene nékem fel menni, de reá tekintvén nagy haragosan, mondám nékie, ugyan hozád illik nekem segiteni, holot te a magad keresztét sem viselheted. még is mást
(III. A Keresztnek királyi uttya: 340)