aszonyok gyülekezetekben lettem volna. a böjt miat az ábrázatom el haloványodot volt. de az elmém. a tisztátalan kivánságok után éget az el lankadot, és mint egy nálamnál eléb meg holt testemben., érzettem égni: a tisztátalan gyönyörüségnek tüzét.
Imé mitsoda kisértetekben vala ez a szent, de nézd meg hogy ez a nemes vitéz mint viselte magát. az ostromokban.
Ebben a keserves állapotomban: minden emberi segittségtöl meg lévén fosztatva. a kristus Jesus lábaihoz borultam. azokot köny hullatásimal öntözém valamint magdolna, és a fel támadot testet, egy néhány hetegik valo böjtölésekel. hodoltatom vala, emlékezem. a többi közöt arrol; hogy egész napokon, és éttzakákon kiáltoztam a segittség után, és kértem az Isten segittségit azokban a viaskoddsokban., és meg nem szüntem az imádságtol. és a melyem verésitöl, mind addig valamég a haboruság el nem mult, és az Isten kegyelme viszá nem adta a nyugodalmat, és a tsendeséget fiam mitsoda nagy példa ez?
de halgasad még mi következik.
Es mint hogy az Isten az én bizonyságom, mondgya ezen szent. minek utánna sok köny hullatásokot ejtettem volna. az ég felé emelt szemekel, olyan nagy vigasztalást érzék, hogy ugy tettzék mint ha az Angyalok gyülekezetiben lettem volna. és ki
(IV. Az Ifjak Kalauza: 200)