méltó magában., és lehetetlen ötet ugy szeretni ez életben., a mint kivántatnék., de mint hogy nem lehet ötet véghetetlenül szeretni, legg aláb azzal. tartozunk, hogy ötet inkáb szeresük magunknál, és mind annál, a mit leg inkáb szerethetünk evilágon. nem is lehet vétek nélkül, szivünkben eleiben tenni ateremtet állatot, de mint hogy az életbéli dolgokhoz valo szeretet okoza avétket, azért. azt a szeretetet nem lehet el törleni, hanem tsak avéle ellenkezö szeretettel., a mely egyedül az Isteni szeretet. ez igy lévén, valamég azt az örökös jót nem szerettyük, mindenek felet, addig arendeletlen szeretet meg marad a szivben, és abün is meg nem botsátatik.
K Nem lehetneé azt ki hozni akristus szavaibol, hogy az Istent inkáb szerethesük sokat kel vétkeznünk, vagy hogy a ki leg kevesebszer bántotta meg. annak kevesebet is kel ötet szeretni?
F Isten ne adgya., hogy az ö szavaival. olyan vétkesen, és igaságtalanul élyünk viszá. soha sem szabad roszat tselekedni, hogy abbol jó következék., se az Istent azért meg bántani, hogy inkáb szeresék., az illyen, igen vétkes dolog volna, hogy ha ameg történik némelykor, hogy ahol. avéteknek bösége volt, ót az után akegyelemnek, és az. Isteni szeretetnek is fellyeb halado bösége is volt, etsak, az ö ki mondhatatlan irgalmaságátol volt, hogy ha ez az aszszony sok vétkei után sokat szeretet, atsak, egyedül akegyelemnek erejétöl volt, a melyel néki nem tartoztanak, mivel vétkes volt, söt még azt érdemlette, hogy az Isten tsak magára el hagyta volna, az illyen kegyelem ritka, a mi pedig azt illeti, a ki leg kevesebszer bántotta meg az Istent, az ollyannak nem kel. semmi képen magával azt el hitetni, hogy kevesebet is kel neki szeretni, emeg más vétkes hüségtelenség volna, tartozunk az Istent szeretni szent Agoston szerént, nem tsak azért, avétekért melyet meg botsátot, hanem még azért is a mellyet nem tselekedtünk, mivel tsak azö különös kegyelme oltalmazot meg attol. nintsen olyan vétek, mondgya ez az Atya, melyet egy ember tselekeszi, hogy azt más is ne tselekedhetné, hogy ha az Isten aki az embert teremtette, ötet el hagyná magára, a mi ártatlan életünkre valo nézve, nem kel. hogy meg hidegedgyünk a szeretetben., a melyel tartozunk az ö véghetetlen jóságának, egy ollyan bünös, aki inkáb szereti ötet, eléb valo egy olyan ártatlannál. a ki kevesebet szereti.
(II. Épistolák: 760)