volt. de egy két szó után. csak csendesen ki mulék evilágbol. alig vettük észre halálát, sokat kivánkozot szegény amulando hazájában, de az Isten az örökös hazájában vitte., ugy tettzik édes néném. hogy hatvan kilencz esztendö mulva. csak gondolkozhatot arrol a szent hazárol. azt el mondhatni arrol az uri aszszonyrol, hogy igen jó erkölcsü áitatos aszszony volt. azt is elmondhatni. hogy mindenkor nagy méltoságban élt. és a szükségnek csak a hirit hallotta. nem is lehetet más képpen., leg inkáb a mikor draskovicsné. és erdödiné volt. aharmadik urával is mindenkor bövségben volt. még mind ebben a bujdosásában is. ma tettük koporsoban szegényt. és gondolom hogy a jesuitákhoz viszik bé innét. constancinapolyban., tudom hogy ót lesz kéd a temetésin, tudom hogy már azt várja kéd, hogy meg irjam micsoda állapotban volt az ur. az illyen szomoru orákban. a midön az aszszony betegeskedet. igen igen tudta kedvit keresni, és amidön halálán volt. akor ugy történt hogy alut. nem akarták fel költeni. hogy jelen ne legyen. a midön fel ébredet. és meg tudta hogy a szegény aszszony nincsen már a világon. akor avalo hogy egy keveset könyvezet. mi azt gondoltuk. hogy majd nagy zokogásokot fog tenni, de sokal csendesebben volt. mint sem gondoltuk volna; és a keserüség mellet a ládákrol gondolkodot. illyen avilág. vallyon nem házasodiké még meg., itt nincsen más leány. hanem susi. és két özvegy aszszony. susihoz pedig még más is tartaná közit. de aki gazdagab. ahatalmasab. most ez elég. mert a szomoru dologrol nem kel hoszu levelet irni.
rodosto 22 aug. 1723.
Az én vétkem, az én vétkem, és az én nagy vétkem. hogy már egy nehány levelire nem feleltem kédnek, az utolso leveliböl látom kédnek hogy kéd jó prophétáné. de ugy tettzik hogy nem kellene csufolni a keserüségben lévöket, mondván, hogy más kézre kerül amadár, ha énnekem is annyi. volna a ládámban, mint másnak. talám a madár is meg maradot volna, de rend szerént a szegény fogja meg a madarat, és a gazdag eszi meg., elég ahogy akéd jövendölese bé fog
(I. Törökországi levelek: 79)