és ebédet évén. estve felé lora ült. és viszá ment, ahol a feleségivel volt szálva egy réten, itt ebéd után. nagy fö fájást érzet, de mi nem is gondoltuk hogy még a veszedelmes legyen; a pedig már a pestisnek jele volt, és harmad nap mulva csak hallyuk., hogy pestisben meg holt. azt a hirt a felesége hozta meg nekünk, a ki is mihent halva látta az urát. nem tudván mi tévö légyen. abban az el bodult állapottyában. kapja magát. egy szolgával, és egy kis leányal. oda hadgya az ura testit. és mindenit, gyalog két mély földnire jö hozzánk. a midön meg láttuk ezt a keserves processiot. nem lehetet nem könyvezni szomoru voltán annak a szegény aszszonynak. a fejdelem viszá küldötte az aszszonyt. és tett rendelést az ur temetése felöl. mind ezek után hogy lehetne leg kisseb jó kedvünk is. de nem hogy jó kedvünk, de tartozunk holtig meg emlékezni erröl a szomoru állapotunkban valo létünkröl, a mint hogy soha el sem felejtem. és mindenkoron eszemben fog jutni hogy micsoda napokot töltöttünk itt ell, de minek elötte el végezem levelemet lehetetlen hogy meg ne irjam kédnek az égést. a mely bennünket meg ijesztet volt. ha szinte sátorok alat lakunk is, mert a minap a cselédek, egy vászonbol valo palotát gyujtottak itt meg. nem tudom mi formában, a gyerttyát melléje tették volt. egy szempillantás alat. egészen meg gyult. sibrik lakot benne. és alig szaladhatot ki alolla. aportékáját is ki kaphatták, de nem lehet szeb égést látni mint avolt. mert a sátor sok féle szinü matériával lévén fel czifrázva. aláng is mind anyi féle szint mutatot. az égés nem tartot. fél fertály oráig. de olyan kevés idö alat. elég drága palota éget ell. mert egy ollyan sátor. leg aláb két ezer tallérban kerül. édes néném adgyuk a kö házra apénzünket,. és ne avászon palotára. kivánom hogy az Isten tarttsa meg kédet.
rodosto. 11 8bris. 1722.
a pestis Istennek hálá. tellyeségel meg szünvén avároson. tegnap regel mi is el hagyok atáborozást. és ide viszá jöttünk. nem is adhatunk elegendö hálákot azurnak. hogy illyen nagy pestisben meg tartot bennünket. föképpen annyi sok cseléd közöt. mint itt vagyon. a kik magokot nem tudgyák ugy oltalmazni, mint az okosabbak. el
(I. Törökországi levelek: 76)