a kadiának, kadia, az örmények ne félttsék a feleségeket a magyaroktol. mert semmi bántások nem leszen. de ha az ö tyukjok a mi kakasainkhoz jönek. akor semmiröl. nem felelek. a kadia nagy nevettségel mondá pápainak aferim magyar. aferim, (igen jol mondád.). mink ezen eleget nevettünk, hát kéd is nevessen., elég a hogy. mi már itt helyben vagyunk; abujdosásban is bujdosnunk kel. az Isten fizese meg annak. a ki az oka, mint leszünk. hogy leszünk, ezután. azt hadgyuk az Isten akarattyára. ö hozot bennünket ide, ö is gondunkot viseli, akik mivelünk roszat akartak tenni, azoknak rosz szándékjokot, az Isten jovunkra forditotta. mert noha még nem üsmerem avárost. se körül valo hellyeit, de azt el mondhatom. hogy háláadásal tartozunk Istennek, idevalo hozásáért, mert sokal tágasabban vagyunk szálva. mint abban a nyomorult jéniköben. az egész szállásaink aváros széllyin vannak, csak egyet lépem, már a mezön vagyok., de lako hellyünkröl. leg elsö alkalmatosságal bövebben irok és nekem ugy tettzik hogy most eleget irtam. és 11 orakor. ideje volna le fekünni. mert a csudálatos dolog. hogy az embereknek. és az aszszonyoknak. itt is ugy kel aludni. valamint másut. de minek elötte el vessem a pennát. arra kérem kédet, hogy a hozám valo szeretet meg ne fadgyon, és az egésségire igen vigyázon. innét oda, minden nap mennek hajok. és akár mellyik hajosnak alevelit oda adhattya kéd. jó éttzakát édes néném.
rodosto. 28 may 1720.
Már mi itt derék házas. tüzes emberek vagyunk. és ugy szeretem már rodostot. hogy el nem felejthetem zágont. de tréfa nélkül édes néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. a város elég nagy, és elég szép, a tenger parton lévö kies, és tágas oldalon fekszik. az is valo hogy europának éppen a szélyin vagyunk. loháton innét Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni. tengeren pedig egy nap. a bizonyos hogy suhult a fejdelemnek job lako helyt nem adhattak
(I. Törökországi levelek: 55)