kérdém töllök. hogy miért bánnak igy vélek. és mitsoda helyen volnánk.
Azt felelék nékem. hogy mikor a hajonk esze töredezet. minden tehettségekel azon voltanak hogy engemet meg szabadittsanak. engemet a karjok alá vévén. a partra ki vittenek. üsmervén pedig jól a tengereket. és a helyeket. olyan kegyetlen vad emberek keziben estünk. a kik az embereket. meg ölik. és meg eszik. és hogy azö veszedelmek bizonyos volna. erre én el fokadék sirva. a vad emberek azt észre vévén. hogy meg mutassák hogy semmitöl nem kell. félnem mind térdre esének. és nagy orditásal tiszteletet kezdének hozám mutatni, erre meg bátorodván. intém nekik hogy oldanák el társaimot, hogy pedig jobban meg érthessék akaratomot, magam akarám el oldani öket. de a vad aszszonyok mindnyájan elömbe rohanának rut kiáltásal.
A kik is viszá vivének engemet., a magam pintzéjiben. a hol a keserüségnek adám magamot. de tsak hamar mas féle dolgot kelleték látnom, a vad emberek. karon fogva. egy nagy mezöre vivének. a hol két nagy fa volt. a melyekhez. az én nyomorult társaim voltanak kötözve., a vad emberek pedig kerékben. körülöttök voltanak, az aszonyok hátok meget fent álva, egy közüllök a ki már fejek volt az egyik hajosnak a szivében lövén. erre atöb vad emberek. mind reája lövének., és egy szem pillantás alat. az egész. teste el volt boritva nyilakal
Ettöl akegyetlen Ceremoniátol anyira meg irtozám. hogy el ájulék. és szerencsémre nem láthatám a másikának halálát, azután az aszonyok viszá vivének engemet. mint hogy pedig a nyelveket. meg nem érthettem azt sem tudakozhatám meg, hogy miért volnának ollyan kegyetlenek, tsak azt vártam, hogy hasonlo képen bánnyanak velem is valamint a hajosokal. de meg tsalám magamot. mivel tsak a sok tiszteletet vettem töllök. és igy nem félthetém életemet, a midön a szülésemnek ideje eljött. mindnyájan mellém gyülekezének. hogy bizonyságok lennének., a szülés meg lévén. egy leányt hozék evilágra, akit a vad aszonyok, nagy örömel hozák elömben. amelyen el tsudálkozám. nem tudván mire vélni azt. de egy nehány holnap mulva. holmi idegenek. hajo töresben esvén valamint én, és erre a veszedelmes
(III. Mulattságos napok: 233)