még a szovát, is nehezen halgatná: mondá néki. e már sok. látom már most honnét jö szerencsétlenségem. és haragos szemekel tekintvén reája. Etelgiva te szerettz., de nem Etelredet. erre a váratlan vádolasra. Etelgiva. el haloványodék. meg pirosula, szép szemei meg nedvesedének, és fel emelvén szemeit mondá. oh Istenem., nem volté az elég. illyen nagy probára vetni jó erkölcsömet, hanem még gyanakodni is felöllem. olyan méltatlan dologal Etélred látván halgatását. és az orczáján valo fel háborodását. oly igen meg esék aszive rajta, hogy botsánatot akarván tölle kérni. a lábaihoz esék és mondá
Kedves Etelgivam. az én gyanakodásomot. a mely meg sértet, netulajdonittsad másnak tsak anagy szeretetemnek. de nem szerethettélé valakit. minek elötte engemet üsmertél volna. talám olyantol választottalak el. aki szerencséseb nálamnál. mert ugyan is minek tulajdonittsam másnak idegenségedet
Felséges király felelé Etelgiva engemet tsak magamtol választottál el, az én szivem soha senkihez azt nem érzette. a mivel vádolsz. és soha még ollyan vakmeröt nem láttam. aki szeretetéröl szollot volna nékem. a meny hihetö. nekem tartotta volt meg azt a keserves
ditsöséget hogy fel gerjeszem szeretetedet, de az ameny, ollyan nemes szivet is adot nekem, hogy meg vetem az olyan nyereséget, a mely aláb valo náladnál; az én rendem. meg nem egyezteti szeretetedet jó erkölcsömel, egy szoval felséges király, meg ölelvén néki térdeit. határozd meg a magam baját. és a magadét. azt nem kérem hogy vegyed viszá jó téteményidet. azokra szükségem vagyon., hanem tsak arra kérlek, hogy segits had mehessek valamely klastromban., és mutasd meg ezel az utolso tselekedetedel. a szerencsétlen Etelgivának. hogy valoságal szeretted.
Én,! felkiáltá a király. ijedtében, hogy meg vállyam tölled, hogy nálad nélkül élyek. oh kegyetlen Etelgiva meg gondoltadé jól azt. amit kivánsz töllem. és leheté hogy az én életemet oly semminek tarttsad. hogy annak oly tsendeségel lássad végit, felséges uram felelé erre sok köny hullatásokal. örömel el vesztem életemet tsak meg tarthassam életedet., de a betsületemet fel nem áldozom.
(III. Mulattságos napok: 189)