égrád azt gondolá hogy az ételred jó hajlandosági meg nem változnak
Ételred már olyan idöbe kezde lenni. a melyben akülsö gyönyörüségek. már kedvesek kezdenek lenni: és a korona reá szálván. a nép örömel látá. hogy husz esztendös korában arra igen méltó volna. amint is. az igasságot, és a kegyességet igen szerette. de söt még jó akarokot is értelemel tudot választani. és a többi közül olyat valaszta egyet. akiben egész bizodalomal volt. ezt az iffiu urat korknak hitták. és énnek a sorsát. annál is inkáb nem irigyelék. hogy azt meg érdemlette
Égrad. akihez a király mindenkor valoságos baráttságát meg tartotta, és akinek tanácsát ugy vitte végben mint a még király nem volt. örült magában ö maga viselésin. mind eddig ételred semmi máshoz valo ragaszkodását nem mutaté.. noha azö udvara tele volt nagy uri aszonyokal, és fejdelem aszonyokal akik tsak azt keresték hogy tettzhessenek
De az ö szabadsága elvesztésének. ideje el érkezék, és londinum városában volt el rejtve az a személy. a ki tölle azt el vívé tsudálatosan egy szer atöbbi közöt. ez a fejdelem, lovon avároson menvén által az udvarával, az uttzára valo ablakok tele valának népel, kik nézték el menetelét. akirály abban gyönyörködöt, hogy a népe, azt a szeretit mutat hozája. és olyankor lassabban is léptette lovát. hogy jobban láthassák. maga is tekéngetet az ablakokra. és egy közönséges háznak az ablakán. oly szép személyt láta hogy azon tsak el álmélkodék. és annál lassabban menvén., a szemeit el nem veheté rolla, és a szemei rabságban ejték a szivét.
A leány pedig vévén észre hogy akirály igen tekingetné. meg tüzesedék. és a királynak annál szebnek tettzék, és a mikor továb kelleték is menni. egy nehány szor hátra néze. és örömel látá. hogy a leány is hajolt volna az ablakon hogy továb láthassa ötet, végtire ki kelleték menni avárosbol. és a mezö, a hová magát ment volt mulatni. tsak szomoruságot, és unadalmat okoza néki. mindenkor tsak esziben
(III. Mulattságos napok: 172)