meg gondollyuk, hogy a szent irás kárhoztattya atsufolokot, prov. III.34. akristus, és az apostolok. atréfálodást nem üsmerték, hanem mindenkor valojában beszéltenek, szent pál nevezet szerént rosznak tarttya, amit agörögök eutrapétiának neveztek, és a deákok scurilitásnak nevezik, az az trágárságnak, ugyan is akeresztény élet abban áll, hogy atett büneit el töröllye apenitentzia tartás által, és hogy ajövendö béli vétkeket el kerüllye, amagát valo sanyargatással, a penitenzia tarto pedig, meg büntesse magát, a mulattságokal valo viszá élésiért, kezdgye el azon, hogy még azokot is el kerüllye, amelyek szabadosok, soha sem kell, egy igazán valo kereszténynek, az érzékenység béli gyönyörüségeket keresni, hanem tsak mint egy által menöleg kel élni azokal amelyek az élethez vannak szükség képen köttetve, ugy mint az étellel, és az álomal, hogy ha pedig valamely kis mulattságot veszen magának, aztot tsak amulattságért, és anyugodalomért vegye, hogy a természet gyengeségit enyhittse, amely tellyeségel el erötelenednék, ha atest mindenkor munkában volna, és az elme foglalatoságban. agyönyörüséget pedig tsak agyönyörüségért keresni. és tsak épen arra a végre, atellyeségel ellenkeznék, a magunk. magunkot meg tagado köteleségel. holot az a lelke, a keresztényi jó erkölcsöknek, azt láttyuk a közönséges nép közöt, hogy a mulattságot nem keresi, hanem a munkát, és atest mindenkor jó egésséges eröben vagyon. a mulattságot pedig tsak a gazdagok, és a henyélök keresik, hogy még is enyhittessék ahenyélésben valo magok meg unásokot.
A valoságos keresztényeknek, kemény, és sanyaru rendtartásit, meg láthattyuk az elsö idökben lévö eretnekekben, akik is mod nélkül valo keménységel valának atesthez, amárcioniták, és azután amanichéusok, azt tanyiták, hogy a test rosz kezdet munkája léven igen rosz, abbol azért, se enni nem kell, se azt szaporitani nem kel természet szerént, se annak fel
(VI. A Keresztényeknek Szokásirol: 331)